Családtörténet

Az Andrássyak, hasonlóan más arisztokrata családokhoz, történetüket a magyar államalapítás idejére vezették vissza. A legenda szerint a család alapítója Andorás vitéz volt, aki állítólag részt vett az I. István megkoronázása alkalmából szervezett lovagi tornán. Ez a legenda „A Csíkszentkirályi és Krasznahorkai Gróf Andrássy nemzetség leszármaztatási táblázatán” is olvasható.

Az erdélyi, csíkszentkirályi birtokos Andrássy Péter a család történetében elsőként került Magyarországra, s 1578 júliusában a bécsi udvari haditanács Krasznahorka várának kapitányává nevezte ki. 1642-ben hatvannégy évvel Péter várkapitánnyá válása után II. Mátyás, Péter unokája, örök tulajdonba kapta II. Ferdinánd császártól Krasznahorkát. Ő volt az első az Andrássyak közül, aki jelentős szerepet vállalt a megyei közéletben, mint táblabíró.

Andrássy I. Károly nevéhez kötődik a grófi cím megszerzése. Mária Terézia uralkodása idején előszőr őrnagyi (1753), ezredesi majd tábornoki rangban harcolt a hétéves háborúban. Érdemei elismeréseként a királynő 1779. december 17-én gyermekeivel együtt grófi méltóságre emelte. A címer felirata, a család jelmondata: „FIDELITATE ET FORTITUDINE” (hűséggel és bátorsággal).

Gróf Andrássy Gyula – a politikus és államférfi

Gróf Andrássy Gyula (1823-1890) 1847 októberében Zemplén megye követe lett, 1848. április 22-én István nádor Zemplén megye főispánjává nevezte ki. A szabadságharc kezdetekor tisztként vett részt a harcokban.  A Zemplén megyei önkéntes nemzetőr zászlóalj parancsnoka lett, honvéd őrnagyként. 1849 májusában Batthyány Kázmér külügyminiszter a magyar kormány diplomáciai megbízottjaként Isztambulba küldte, hogy a török kormánynál a császári csapatok lefegyverzésének lehetőségéről tárgyaljon. Május végén utazott el végül, egy hónap múlva érkezett Isztambulba, ahonnan szeptemberben ment tovább Párizsba, csatlakozva az ottani emigránsokhoz. A császári-királyi hatóságok távollétében perbe fogták, és 1851 szeptemberében, szintén távollétében, halálra ítélték. A kötél általi halál mellett az ítélet teljes vagyonelkobzásról is szólt. A párizsi szalonokban ettől kezdve csak „le beau pendu de 1848”, vagyis „a szép akasztott” volt a jelzője. 1854-ben, I. Ferenc József házasságkötésekor édesanyja kegyelmi kérvényt nyújtott be, de elutasították. 1855 végén Párizsban találkozott az erdélyi főúri családból származó Kendeffy Katinka (1830-1896) grófnővel, a következő év júliusában házasodtak össze. Három gyermekük született, Tivadar (1857-1905), Ilona (1858-1952), és ifjabb Andrássy Gyula (1860-1929).

1857 júniusában amnesztiát kapott és hazatérhetett. 1861 tavaszán Sátoraljaújhelyen képviselővé választották, így részt vett az összeülő országgyűlésen. Andrássy Deákkal együtt úgy látta, hogy Magyarország jövőjét egy nagy egységes Habsburg Birodalom tudja biztosítani, amelyen belül azonban Magyarország alkotmányos önrendelkezése a lehetséges mértékig biztosítva van. Erzsébet császárné Pestre érkezett, hogy befolyásával segítse a dolgok haladását, a császár pedig fogadta Andrássyt és Deákot egyaránt. Andrássynak a király Deák Ferenc javaslatára miniszterelnöki megbízást adott. Az 1867-es kiegyezéssel létrejött dualista államszerkezet egyedülálló volt a korabeli Európában. Magyarország és Ausztria teljes belpolitikai önállósággal rendelkezett, ugyanakkor a két ország külügyeit és a hadügyet közösen irányította. Andrássy úgy képviselte a magyar érdekeket, hogy döntései, működése a birodalom egésze szempontjából is megfelelő volt. I. Ferenc József 1871. november 14-én kinevezte a külügyek és a császári ház miniszterévé. 1873-ban Andrássy külügyminisztersége idején jött létre az úgynevezett három császár szövetsége, vagyis az orosz cár, az osztrák császár, és a német császár együttműködése. A berlini kongresszus következményeként 1879 októberében létrejött a Német Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia közötti védelmi szövetség, az úgynevezett Kettős Szövetség, amely biztos külpolitikai hátteret adott az Osztrák-Magyar Monarchiának.

A tiszadobi Andrássy-kastély

A kastély tervezője Meinig Artúr (1853-1904) építész. Az épület aszimmetrikus tömegformálása, a tornyok és hegyes sisakjaik a középkori francia várkastélyokat idézik, összhatásukban és részleteikben egyaránt.

A belső terek alakításában 1911-ben történt változás, az egykori télikertet Möller István (1860-1934) tervei szerint bővítették ebédlővé, ide került az Andrássy Tivadar budai   palotájából átszállított berendezés.

Az Andrássy család öröksége

Az Andrássy család tagjai a 20. században is aktívan részt vettek a magyar közéletben. Gróf Andrássy Tivadar (1857–1905), Gyula fia, politikusként és festőként is ismert volt. Felesége, gróf Zichy Eleonóra, négy leányuk közül Andrássy Katinka később gróf Károlyi Mihály hitveseként, a "vörös grófnő" -ként vált híressé.

 

Gróf Andrássy Gyuláné Kendeffy Katalin (1830-1896)

Édesapja Malomvízi gróf Kendeffy Ádám (1795-1834) erdélyi magyar főnemes, szabadelvű politikus, sportember. Erdély egyik legnépszerűbb politikusa volt, Wesselényi Miklós barátja, a Szabadelvű Párt tagjaként az erdélyi reformmozgalom legtevékenyebb személyisége. Második felesége, Bethlen Borbála grófnő (1800-1880), Kendeffy Katinka édesanyja.

Katinka 1856. július 9-én ment nőül Andrássy Gyulához Párizsban. Három gyermekük született: Tivadar 1857-ben, Ilona, 1858-ban és Gyula 1860-ban. A 1867. évi koronázás után Kendeffy Katinka Erzsébet királyné magyar udvarmesternője lett.

Andrássy Tivadarné Zichy Eleonóra (1867-1945)

A katolikus főnemesi zicsi és vázsonykői Zichy család leszármazottja. Apja, gróf Zichy Rezső (1833–1893), Abaúj-Torna, Kassa, Eperjes, Bártfa és Kis-Szeben főispánja, nagybirtokos, anyja, gróf péchújfalusi Péchy Jacqueline (1846–1915) volt. Apai nagyszülei gróf Zichy Károly (1778–1834), Moson vármegye főispánja, nagybirtokos és gróf Seilern Crescence (1799–1875) voltak; nagyapja halála után nagyanyja, férjhez ment gróf Széchenyi Istvánhoz. Konzervatív katolikus szellemben nevelkedett. Andrássy Tivadar, id. Andrássy Gyula fia 1885. június 24-én vette feleségül, négy lányuk született: Ilona (1886–1967), Borbála (1890–1968), Katinka (1892–1985), Klára (1898–1941). Lányait rendkívül szigorú szabályok szerint nevelte, angol, francia és német nevelőnők segítségével. Első férje 1905-ben bekövetkezett korai halála után négy évvel, 1909-ben feleségül ment sógorához, ifj. Andrássy Gyulához.

Cziráky Józsefné Andrássy Ilona (1886-1967)

Miután férje, Esterházy Pál az I. világháború kitörése után a galíciai fronton harcolt, ápolónői vizsgát tett a Vöröskeresztnél, és sebesülteket ápolt. Férje után a frontra utazott és ott ápolta a sebesülteket, de a szabályok nem engedték meg ott női ápolók jelenlétét. Ilona elérte, hogy női ápolók is dolgozhassanak a frontvonal mögötti ápolóhelyeken, de megbízatása az olasz frontra szólt. Még elindulása előtt megkapta férje halálhírét. Az olasz fronton főápolóként szervezte az ellátást. Később Cziráky József felesége lett, akivel a nyugat-magyarországi Dénesfán éltek, itt született meg három gyermekük is. A II. világháborúban fiai bevonultak katonának. Miklós fia a szovjetekkel vívott ütközetben elesett, másik két fia a háború után Kanadába távozott. Férje, Cziráky József halála után két fia hívására Kanadába emigrált, és több, idősotthonban töltött év után, 1967-ben ott halt meg.

Pallavicini Györgyné Andrássy Borbála (1890-1968)

1911. január 30-án kötött házasságot Pallavicini György őrgróffal. Négy gyermekük született: György, Antal, Ede és Thyra. Legidősebb fiát, Györgyöt a Gestapo Dachauba hurcolta. Szabadulása után a szovjet titkosszolgálat Szibériába vitette, ahol 1949-ben halt meg. Antal fia belépett a Magyar Néphadseregbe, és a rétsági páncélosezred tisztjeként az 1956-os forradalom eseményeinek során kiszabadította Mindszenty József hercegprímást a házi őrizetből, ezért a forradalom leverése után kivégezték. Andrássy Borbála a családi szokásnak megfelelően gyermekkorától kezdve naplót vezetett, de kitelepítése előtt elégette, attól tartva, hogy másokra nézve terhelő adatokat találhat benne az ÁVH. 1951 utáni naplóiból gyermekei 1990-ben két rész kiadását engedélyezték: a kitelepítése éveiben készült feljegyzéseit, illetve 1956-os írásait. 1951. május 22-én telepítették ki Budapestről a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Besenyszögre, ahol 1953-ig élt. Egy Fokorú-pusztai kulákcsaládnál lakott, akikkel nagyon jó kapcsolatot alakított ki, kitelepítésének megszűnése után is meglátogatta őket.

1956-ban már a Győr-Moson-Sopron vármegyei Dénesfán élt nővérénél, Cziráky Józsefné Andrássy Ilonánál. A forradalmat megelőző hetekben érkezett Budapestre, hogy útlevelének ügyét intézze. A forradalom idején nem tudta elhagyni a fővárost, így lett lehetősége naplójában megörökíteni az eseményeket. A forradalom leverése után elhagyta az országot. Először Bécsbe ment az ottani Pallavicini rokonokhoz, majd Olaszországba lányához, Thyrához, végül fiánál, Edénél telepedett le Kanadában. Montréalban halt meg 1968. augusztus 18-án.

Károlyi Gyuláné Andrássy Katinka (1892-1985)

Tiszadobon született és nőtt fel. 1914 november 7-én feleségül ment a nála tizenhét évvel idősebb Károlyi Mihály grófhoz. Három gyermekük született, Éva, Ádám és Judit. Férjének politikai nézeteivel teljes mértékben azonosult, 1919. március 23-án követte őt a nyugati emigrációba. Amerikai előadó-körútjuk után Párizsban a művészeti elit körében élt, a harmincas évek elején két hónapos körutazást tettek férjével a Szovjetunióban. 1933-ban Berlinből ő csempészte ki azokat a dokumentumokat, amelyek az SA rémtetteit leleplező Barna Könyv párizsi kiadását lehetővé tették. 1935-től Svájcban élt családjával, a második világháború alatt Londonban tartózkodtak. 1946-ban rövid időre hazatért férjével Magyarországba, de Károlyi franciaországi nagyköveti megbízása idején Párizsban éltek. Férje lemondása után 1949-ben a dél-franciaországi Vence-ban telepedtek le. Férje halála után művészeti alkotóműhelyt és ösztöndíjat alapított a fiatal magyar művészek számára. Antibes-ban halt meg, de hamvait kívánsága szerint hazahozták.

Herceg Odescalchi Károlyné Andrássy Klára (1898-1941)

1909-ben, tizenegy éves korában Auguszta királyi hercegnő, Apponyi Albertné és más asszonyok társaságában mentővizsgát tett a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületnél. Innentől kezdve szinte élete végéig számos szociális és politikai szervezetben volt Apponyi Albertrné munkatársa.

1914 nyarán balkáni úton vett részt édesanyjával és nevelőapjával. Az I. világháború idején megalapította a Fehérkereszt gyermekkórházat és a család nőtagjaihoz hasonlóan betegápolással foglalkozott. A Tanácsköztársaság alatt Svájcba menekült szüleivel, s csak annak bukása után tértek haza. Az emigrációban ismerkedett meg Albrecht királyi herceggel, aki eljegyezte. Az eljegyzést azonban hamarosan felbontották, és 1921-ben Odescalchi Károly herceggel kötött házasságot Polgárdiban.  Egy gyermeke született, 1927-ben elváltak. 1938-ban többször megfordult Párizsban, ahol a társasági élet aktív részese volt. 1939-ben hónapokat töltött a polgárháborús Spanyolországban. 1940-től ismét Budapesten élt. A következő évben tudta meg, hogy a német letartóztatási lista élén áll, ezért Horthy Miklóstól személyesen kérte, hogy elhagyhassa Magyarországot. Elmondta neki, hogy nem képes nácik között élni, Horthy lehetővé tette az elutazását. 1941 áprilisában még részt vett Teleki Pál miniszterelnök temetésén, majd a német hadsereg által lerohant Jugoszlávián keresztül akart Egyiptomba, s onnan Angliába eljutni, de Raguzában (Dubrovnik) egy bombatámadás során meghalt.

A női örökség jelentősége

Az Andrássy hölgyek sorsa kiváló példája annak, hogy az arisztokrata nők aktív formálói voltak a magyar történelemnek – hol közvetlen politikai szerepvállalással vagy éppen a kultúra és művészetek terén.